KvantumKozmosz

Kempingezés közben a tábortűz mellett beszélgetnek arról hogy a Holdnak hogyan keletkeztek a kráterei. Egyikük aki egy feltűnően magas és vékony férfi azt mondja: egyikőtöknek sincs igaza, de ez nem a ti hibátok. Csak annyit tudtok a világról amennyit hagynak nektek tudni.

– Ha akarjátok most kitálalok nektek mindent.

– Kicsit sokat ittál de halljuk.

– Szóval… Észrevettétek hogy a Hold sok évvel ezelőtt távolabb volt aztán a 60-as években eléggé közel és most újra távolodni látszik? Mit gondoltok miért van ez? Elliptikus pálya körforgás és keringés… Ez mind csak dimenziós térbeli gondolkozás ezért hibás. A negyedik dimenzió az idő. A 4D-s látás mód a tér és az idő a lehetőséggel összefonódva.

Elmagyarázom. Barátaim a Hold krátereit nem külső behatás hozta létre. Mi voltunk azok, mi leszünk azok. Mert a  Hold azzal ellentétben amit tanítottak, nem egy kitört darabja a  Földnek. A Hold a Föld maga, a jövőben vagy ha úgy tetszik a múltban, és a jelenben is.
Mikor minden bombát előttek a Földön a harmadik világháború záró jelenlétében, akkor keletkeztek azok a kráterek.
Mikor nagyobb a valószínűsége az eseménynek akkor közelebbnek látjuk a világűrben.

Amerika a lehetőségek országa és ez a csillagokban is meg van írva. Szó szerint. Ugyanis amikor onnan vizsgáljuk az éjszakai eget végtelennek tűnő csillag látszik akár szabadszemmel is.

Minden csillag és bolygó egy lehetőség. Végtelen lehetőség végtelen variáció de mind egy alapból indul ki. Abból amik-amikor-ahol most mi vagyunk. Mi vagyunk az origo. És ezt állítják az összes bolygón is.

– Létezhet emberi lény másik bolygón?

-Természetesen. Azok mi vagyunk. Akár azt az aspektust vesszük figyelembe hogy pár ezer év múlva akár azt hogy pár ezer fényév távolságra de mi vagyunk voltunk és leszünk azok.